A ma délelőtti órákban volt megtartva a kétnyelvű általános iskolások részére a magyar történelem vetélkedő Dobronakon a Katasztrófavédelmi Központ előadótermében, hiszen az iskolában a nyári felhőszakadás miatt tetőcserére kényszerültek, így a tornatermük nem volt alkalmas a verseny lebonyolítására.
A vetélkedőre 11 csoport jelentkezett a lendvai, göntérházi, dobronaki és pártosfalvi kétnyelvű általános iskolákról, de a versenyen már csak 8 háromfős csapat indult, hiszen néhány versenyző betegség miatt le kellett, hogy mondja a részvételt.
A fiatalok a magyar őstörténettől, a honfoglaláson át egészen az Árpád-korig kellett, hogy készüljenek és derekasan helyt is álltak, hiszen szinte mindegyik csoport átlépte az 50% ponthatárt. A vetélkedő kezdete előtt a Dobronaki KÁI népdalcsoportja lépett fel, akiket követett Štampah Miha köszöntője az iskola nevében, valamint Soós Mihály is szólt a résztvevőkhöz. A vetélkedőt Soós Péter történész vezette, aki egyben a feladatsorokat is készítette a zsűri elnökével, Patyi Zoltánnal munkatársunkkal karöltve. A zsűrizésben még segédkezett Hunyadi Péter, népzenész és néprajzos, valamint Pisznyák Attila művészettörténész.
A feladatok közt megtalálhatóak voltak az igaz-hamis kérdések, párosítások, rövid vállaszok, kakukktojás keresése, időrendbe rakás, vaktérkép kitöltése, képek felismerése, többpontos kérdések és szöveges feladat is.
A valamivel több mint háromórás versenyen az első három helyen a következő iskolák tanulói végeztek:
1. helyezés: Kerékgyártó Blanka, Kuhar Iva és Domonkos Márk Szilásd – Pártosfalvi KÁI – 75 %
2. helyezés: Pratnekar Ksaver, Gönc Márk és Pavlič Erik – 1. Sz. Lendvai KÁI – 73 %
3. helyezés: Imre Gergő, Horvat Matija és Felšő Tian – 1. Sz. Lendvai KÁI – 69 %
Mindegyik csapattag ajándékutalványban részesült, valamint részt vehetnek a jövő tavasszal rendezett jutalomkiránduláson is.
Gratulálunk minden résztvevőnek és a felkészítő tanároknak is! Találkozunk ismét jövőre!