go to top

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2021

SZABÁLYZAT

divider

MELLÉKLET A SZABÁLYZATHOZ

divider

Szakirodalom a 8. ÉS 9. OSZTÁLYOSOK OLVASMÁNYAIHOZ

Szakirodalom a 2021. évi Petőfi Sándor tanulmányi versenyhez (8–9. osztály, általános iskola)

A disztópia[1], ami az utópia[2] ellentéte, egy olyan műfaj, amelyről először valószínűleg nem a gyermekirodalom jut eszünkbe. Érdemes tehát elmagyarázni, hogy miért ilyen tematikát olvastok/olvastatok?

Egyrészt már 13–15 évesek vagytok, és átléptetek a   gondtalan gyermeki létből a kamaszok világába, ahol már meg kell hozni az első komolyabb döntéseiteket, amelyeknek a következményeit is viselnetek kell (pl. a középiskola kiválasztása). Ez a műfaj – a disztópia – „ellentmond a gyermekkorra jellemző reményteli jövő víziójának[3]”.

Másrészt a PSTV bizottsága úgy vélte, hogy a 2020 márciusától tartó időszak akár hasonlít is egy disztópikus világra, és az olvasmány által esetleg könnyebb feldolgozni a fennálló helyzetet, illetve érzékenyíteni benneteket.

Harmadrészt sajnos sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a földön disztópikus társadalmak formálódjanak, mint pedig idilliek, vagyis utópisztikusak – ugyanakkor több ilyen mű elolvasásával, a disztópikus társadalmak létrejöttének megakadályozása is cél.

A következő könyvek folytathatják olvasási utazásaitokat a disztópiák világába:

A külföldi példák közül Michael Ende Momója (1973) kívánkozik előre, mely a hetvenes években kultuszkönyv[4] lett a német egyetemisták körében, ráadásul a 21. században mintha még időszerűbbé válna, hiszen az idő értékéről, hiányáról szól.

Különösen a kritikusok méltatták Békés Pál A Félőlény (1991) című történetét, amely rádiójátékként, meseregényként és zenés színdarabként is kiállta az idő próbáját.

Romhányi József Mézga Aladár különös kalandjai (1974) című története Magyarországon főleg rajzfilm formájában közismert. Azt, hogy létezik regényként is, kevesen tudják, s talán még kevesebben gondolják, hogy antiutópia, még közelebbről pedig gulliveriáda[5] a műfaja.

Lois Lowry disztópiájának – The Giver (1993), magyarul: Az emlékek őre (2001) – megjelenésének világszerte pozitív fogadtatása volt. A ’90-es évekre a disztópia mint műfaj kiemelkedő jelentőségűvé vált a gyermekirodalomban. Azért is, mert a disztópia fontos új témákat hozott az ifjúsági irodalomba. Olyanokat, melyek eddig hiányoztak, tabunak[6] számítottak. A magyar ifjúsági irodalomban a „problémafelvető” könyvek továbbra sincsenek jelen igazán, de még Amerikában is hiánypótló műként értékelték e tekintetben Az emlékek őrét.

Elsősorban azért jelentek meg a disztópikus művek a gyerekirodalomban, mert a felnőttirodalom művei (A. Huxley – Szép új világ, G. Orwell – 1984, R. Bradbury: Fahrenheit 451 kultuszregényei) inspirálóan[7] hatottak a szerzőkre.

A műfaji előzmények viszont szinte nemzetenként változnak, vagyis más-más forrásból merítenek az írók. Pl. az angol és az orosz nyelvterületeken megjelent disztópikus könyvekben a posztapokaliptikus[8] sci-fi[9] világa dominál[10] – valószínűleg a két nemzet 20. századi erős űrprogramja (NASA, Interkosmos) is hatott erre. Nyugat-Európában pedig a német romantika, majd a szecesszió[11] mesevilága volt leginkább hatással a művekre.

Fontos például, hogy az utópiák jövőbe vetettségével szemben a disztópiák jelen idejűek. Ugyanakkor mindkét esetben – a „tökéletes társadalom” (utópia) és a „legrosszabb jövő” (disztópia) bemutatásával is – a mi világunk jelenével szembesítenek a szerzők. Persze míg az utópia ünnepli az ember lehetőségét a tökéletességre, a disztópia egyfajta melankolikus[12], elgondolkodtató érzést kelt. Érdekes módon a két műfaj gyökere, társadalmi vagy épp technikai előzménye közös is lehet (pl. ha két alternatíva[13] jelenik meg a technikai haladás következményeként, e fejlődés vezethet utópiához és antiutópiához is).

Lois Lowry The Giver (1993) című regénye szinte bizonyosan az elmúlt három évtized legnagyobb hatású antiutópiája volt a gyermekirodalomban, de a műfaji szűkítéstől eltekintve is a legemlékezetesebb regények közé tartozik az ifjúsági könyvek piacán.

A cselekmény ismeretlen időben (valamikor a jövőben) és meghatározhatatlan helyen játszódik. A leírt társadalmi modell egy ideig tökéletesnek tűnhet, hiszen a szinte végletes determináltság[14] és túlkontrollált élet egyik fontos eredménye, hogy megszűnik a bűnözés, s a javak elosztása is megkérdőjelezhetetlen, ráadásul a Közösség tagjai nem éreznek sem fájdalmat, sem bánatot. A családi élet szintén hibátlannak látszik, még a napi élmények, események megbeszélésére is jut idő – sőt, ez elvárás. A főhős, a 12 éves Jonas számára fontos pillanat jött el az életében, hiszen most határozzák meg további tanulmányait s valójában majdani munkakörét is. Ám a fiút nem sorolják be a megszokott helyek egyikére sem, helyette az Őrző mellé kerül, aki utódot, „örököst” keres, s aki fokozatosan átadja neki azokat az emlékeket, melyekkel a Közösség többi tagja már nem rendelkezik. Jonas (vagyis Jónás, a fontos döntés elé állított, a prófétaszerepet csak nehezen vállaló ember) döbbenetes élményekkel találkozik az emlékekben, s viszonylag hamar rájön, hogy jelen életformájuk hazugságokon alapul, s az embertelen, kegyetlen határozatok, ítéletek, melyek szerves, már észrevétlen részei mindennapjaiknak, egyre inkább elfogadhatatlanná válnak számára.

A regény egyik legizgalmasabb motívuma, hogy rámutat a fiú felelősségére. Jonas sorsa nyilvánvalóan az – erre predesztinálja[15] már a neve is –, hogy ne csak ő maga lépjen ki ebből társadalomból, hanem az egész Közösséget megmentse. Ám Lowry azt is érzékelteti – miközben a 20. század gyermekirodalmában rendszeresen találkozunk azzal, hogy egy gyereknek kell megmentenie a világot (lásd Momó, Bastien) –, ezúttal valóban óriási a tét. A Jonas előtt ezt a beosztást tanuló lány, Rosemary, inkább az elbocsátást választotta – gyakorlatilag egyfajta öngyilkosságot –, mert ekkora felelősséget ilyen fiatalon nem bírt elviselni. Jonas helyzetét ráadásul tovább nehezíti, hogy többször is választania kell az egyén és a közösség boldogulása, élete között. A regény különös befejezése (nem egyértelmű, hogy a fiú és Gabe elértek-e a boldogabb életet garantáló, „normális” helyre, vagy a karácsonyi ének és fények a halál előtti utolsó vízió hangjai, képei) szintén izgalmassá teszi a történetet. Ezzel valószínűleg újra az egyén és a közösség sorsa, az irántuk való felelősség kérdése erősödik fel, s Lowry állást is foglal: nem az egyén (Jonas, Gabe=Gabriel) története az érdekes, hanem a Közösségé. Bár nem tudjuk biztosan, hogy megváltozott-e az életük, az új Őrző, Jonas távozásával rájuk szabadult emlékek alighanem számukra is megkönnyítik a döntést. S ez fontosabb lehet, mint a két gyermek sorsa.

„Az emlékek őre, ha jól emlékszem, 1993-ban jelent meg. Ez különbözött a korábbi könyveimtől, ezt már akkor tudtam, amikor írtam. Soha nem szerettem a tudományos-fantasztikus irodalmat, ezért soha nem gondoltam erre a könyvre mint tudományos-fantasztikus irodalomra, bár néhány kategóriákat használni szerető ember ide sorolta. Igaz, hogy ez egy jövőben játszódó cselekmény, de számomra olyan volt, mintha reális fikciót írtam volna. Létrehoztam egy helyet, létrehoztam egy karaktert – ő egy 12 éves fiú – és abban a realitásban lakik, abban az adott világban. És mivel ez a jövőben van, nagyon eltér a mai életmódunktól – de nem a technológia szempontjából – ezért nem tudományos-fantasztikus irodalom.

A világot, amelyben ez a fiú él, úgy próbáltam megírni, hogy nagyon biztonságosnak és kényelmesnek tűnjön, szinte csábítóvá próbáltam tenni. Az volt a célom, hogy könyvnek az első harmadában az olvasók – reményim szerint – úgy érezzék, hogy egy jó helyről, vagyis az életre megfelelő helyről olvasnak. Nincs bűncselekmény. Nincs egyenlőtlenség. Nincs megkülönböztetés. Aztán fokozatosan rá kell jönni, hogy nincs is ok ezeknek a fogalmaknak a létezésére, hiszen például azért nincs diszkrimináció, mert mindenki azonos színű. Nincs bűncselekmény, mert nincs pénz. Mindenkinek minden kívánságáról gondoskodnak. Vannak olyan jelzések az olvasás során, amelyek kényelmetlenül tudatosítják az olvasóban, hogy talán nem is olyan nagyszerű ez a hely.

És a könyv végére az olvasó már biztosan tudja – ahogy a főhős is tudatában lesz, – hogy a helynek, ahol él, szörnyű problémái vannak. Iszonyatos áldozattal járó kompromisszumok születtek a világban. Ahogy folyik a történet, ez a fiatal fiú – aki a könyv végére már majdnem 13 éves – megpróbálja megváltoztatni a világot, amelyben él. Azt hiszem, ez egy csodálatos dolog. A változtatás, amit a gyermek talál ki, és fel is vállal. A megjelenés évében elnyerte a Newbery-érmet, ami elég megdöbbentő volt számomra. A Newbery-érmet az adott évben megjelent legkiválóbb irodalmi alkotás kapja, amely a gyermekek számára készült. Rendben. Tehát emberek, elismert emberek, úgy vélték, hogy ez egy kiemelkedő irodalom.

Ugyanakkor mások nagyon megijedtek ettől a könyvtől. 1993 óta pedig az Egyesült Államok egyik legnagyobb port kavaró könyvei között szerepel. Ez nem jelenti azt, hogy betiltották vagy cenzúrázták. Bár a közelében jár annak. Ez azt jelenti, hogy valaki a vitánál tovább ment, és azt követelte, hogy távolítsák el az iskolákból vagy a könyvtárakból. S ha valaki ehhez folyamodik, akkor általában egy sor eljárás következik. Általában tanári kar ülésezik a témáról. Gyakran újságcikkek, levelek érkeznek a szerkesztőknek, néha emberek kiabálnak egymással nyilvános találkozókon – s mindez a könyv miatt van. Hogy őszinte legyek, soha nem volt teljesen világos számomra, mi az, amit kifogásolnak, és miért félnek, rettegnek ettől a könyvtől olyannyira.”

Lois Lowry, Az emlékek őre c. könyv írója

Források:


[1] disztópia – antiutópia, ellenutópia, valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom világképe

[2] utópia – A valódi társadalmi világtól elvonatkoztatott, s ezért az adott körülmények között meg nem valósítható, hibátlannak elképzelt társadalmi, állami, politikai rendszer, ill. olyan képzeletbeli hely, ország, ahol ezt megvalósítottnak ábrázolják.

[3] vízió – az alkotó művész képzeletében megjelenő látomásszerű kép, (még) nem létező dolog, helyzet elképzelése.

[4] kultuszkönyv – a kultusz valamilyen tárgy vagy dolog, ami nagy tiszteletnek örvend egy adott csoport körében. A kultuszkönyv pedig egy adott réteg számára nagyon népszerű mű az adott időben.

[5] gulliveriáda –A szóJonathan Swift Gulliver utazásai c. szatirikus-disztópikus regényéből ered. Gulliver, a főhős, különböző világokba utazik, ahol egy-egy emberi tulajdonság kerül kifigurázásra.

[6] tabu – általában vallási tilalom – olyan tárgy, személy, témakör, amely sérthetetlen, ill. amelyhez nyúlni nem szabad, amelyről beszélni nem lehet, tehát tilalom alá esik

[7] inspiráció – alkotó sugallat, ihlet

[8] posztapokaliptikus –kozmikus, ill. nagyméretű pusztulás utáni világ/világégés utáni világ

[9] sci-fi – tudományos-fantasztikus irodalmi alkotás. A sci-fi története általában egy elképzelt jövőben játszódik, ahol a tudományos fejlődés által lehetővé tett technológiai lehetőség, társadalmi hatások kerülnek előtérbe.

[10] dominál – uralkodik, irányít, kiemelkedik

[11] szecesszió – a 19–20. század fordulóján megjelenő művészeti irányzat, stílus

[12] melankólia – levert, szomorkás hangulat, búskomorság

[13] alternatíva – kétféle lehetőséget nyújtó, több megoldást lehetővé tevő

[14] determinált – tényezőkből szükségszerűen, ill. okozati szükségszerűséggel meghatározott

[15] predesztinál – már eleve kijelöl, ill. alkalmassá tesz valakit valamely szerepre, feladatra

divider

SZAKIRODALOM KÖZÉPISKOLA


Szakirodalom a 2021. évi Petőfi Sándor tanulmányi versenyhez

(középiskola)
 
I.             A DISZTÓPIÁRÓL
A disztópia vagy antiutópia (ellenutópia), ahogy a neve is mutatja, az utópia ellentéte, vagyis a legrosszabb, elnyomó, zsarnoki (illetve a szerző által ilyennek tartott) állami és/vagy társadalmi berendezkedés leírása. A zsarnokság nemcsak egy központi akaratból, hanem az emberek tudati viszonyulásából is származhat, mellyel szemben – éppen azért, mert ez az akarat többségi – lehetetlen szembeszállni. A disztópia célja a figyelemfelhívás a jelenben is létező vagy a közeljövőben várhatóan létrejövő olyan társadalmi problémákra, melyek – ha nem teszünk óvintézkedéseket – jó eséllyel bekövetkezhetnek. Antiutópiát így mindig azért írnak, hogy e veszélyek eltúlzásával vagy azok gyakorlati hatásainak következetes végigvitelével e veszélyeket tematizálják, és egyfajta „immunreakciót” váltsanak ki az emberekben, beindítva a védekező mechanizmust e veszélyek kialakulásával vagy kifejlődésével szemben. Az utópiákkal ellentétben a disztópiák gyakran bemutatják az emberi boldogság végletes korlátozását megvalósító helyzet kialakulási folyamatát, melyekben közös, hogy az elnyomás valamilyen jelenlegi probléma megoldásának igényéből jön létre, ám a probléma megoldásának eszköze téves, mely eszköz ezáltal még nagyobb problémákat szül. A disztópikus berendezkedés kialakulását az antiutópiákban gyakran előzi meg valamilyen társadalmi kataklizma, például forradalom, háború, melyek sokszor maguk is valamilyen más társadalmi probléma következményei. De ugyanilyen eredményre vezethet az elidegenedés, a bőség eredményezte tétlenség és unalom, a technikai fejlődés túlhajtása, a környezetszennyezés stb. A disztópia jellegénél fogva az emberi félelemre épít: az elnyomás bemutatásával arra ösztönöz, hogy e helyzet kialakulását megelőzzük. A disztópiák elnyomó uralmát nem feltétlenül egy személy vagy csoport okozza (akkor sem, ha látszólag ez a helyzet); gyakran előfordul, hogy egy rendszer kialakulása önmagában lehetetlenné teszi az azzal szembeni ellenállást, vagyis az emberi szabadság és boldogság rendszerszinten akadályozott. Ebből következik végül a disztópiák legfélelmetesebb vonása: a rendszer megdönthetetlensége, mert amíg egy zsarnoki személlyel vagy csoporttal szembe lehet szállni, addig az egész társadalomra kiterjedő, önmagát fenntartó rendszerek (a disztópiában bemutatott világban) megdönthetetlenek.
(A https://jog.tk.hu/uploads/files/TothJZoltan.pdf nyomán.)
 
Néhány ismert disztópikus regény:
·         Jonathan Swifr: Gulliver utazásai
·         Aldous Huxley: Szép új világ
·         George Orwel: 1984
·         George Orwel: Állatfarm
·         Ray Bradbury: Fahrenheit 451
·         William Golding: A Legyek Ura
·         Margaret Atwoood. A szolgálólány meséje
·         Lois Lowry: A emlékek őre
·         Suzanne Collins: Az éhezők viadala
 
Az elmúlt években a filmkészítők számtalan disztópikus könyvet filmesítettek meg. Így született meg például Az éhezők viadala, A beavatott, és Az emlékek őre is. Sőt a sorozatok világában is nagyon népszerű ez a műfaj. Ezek a produkciók ahelyett, hogy rózsaszínre festenék a világot, vagy boldog menekülőutat kínálnának a való világ problémái elől, az elképzelhető legrosszabb alternatívát vázolják fel társadalmunkat és a jövőnket illetően. Nem rugaszkodnak el teljesen a valóságtól, éppen ellenkezőleg! Figyelmeztetnek minket, hogy a tévéképernyőn látottak velünk is megtörténhetnek!
(Forrás: http://www.lafemme.hu/kultura/1942_disztopia_a_tevekepernyon)

 
II.            A KÉT SZERZŐRŐL
 Mészöly Ágnes (Budapest, 1971) író, költő, pedagógus
1971-ben született, Pestszentlőrincen nőtt fel. A Steinmetz Miklós Gimnáziumban szerzett érettségi után egy évet Nyugat-Németországban dolgozott, majd a Nemzetközi Pető Intézetben szerzett konduktori diplomát. A kétezres évek elején kezdett írással foglalkozni, megalkotta első, Sünimanó című meseregényét. Jelenleg is Pestszentlőrincen él férjével és négy gyermekével. Főként meséket, ifjúsági regényeket ír.
(A www.lira.hu/hu/szerzo/meszoly-agnes nyomán.)
 
 Molnár T. Eszter (Budapest, 1976) író, biológus
Jelenleg Németországban él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia szakán végzett, immunológiából doktorált, majd a freiburgi Max Planck Intézetben volt posztdoktor. 2014 óta publikál verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat. Első ifjúsági regénye, a Stand-up! (2016, Tilos az Á Könyvek) bekerült a Margó-díj TOP 3 válogatásába, majd a Merítés-díj zsűrije az év legjobb ifjúsági kötetének minősítette. A 2016-ban Hubby-díjas Jelen! című antológia, továbbá gyűjteményes kötet és színpadi művek társszerzője.
(A www.pagony.hu/molnar-t-eszter nyomán.)
III.          A Föld 2646-banA REGÉNYRŐL
„Valamikor a távoli jövőben a felforrósodott föld még élhető északi régióiban furcsa hibrid államok küzdenek saját fenntarthatóságukkal és egymással. A tét óriási, a vallásos szintre emelt termelés törékeny rendszere pedig csakis a tudományos disztópia keretein belül működtethető. Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter szerzőpárosának regénye napjaink egyik legforróbb műfajába kalauzol minket: bemutatkozik a magyar cli-fi.
A climate fiction – vagy röviden cli-fi – még kevésbé lehet ismert a hazai olvasók számára, pedig egy hihetetlen termékeny, az utóbbi években felfutó alműfajról beszélünk a tudományos fantasztikum körén belül. A climate fiction felkapottsága azonban arra a szomorú tendenciára is rámutat, hogy a klímaváltozás témájával foglalkozni kell. Az ide sorolható művek a fenyegető kilátásokat igyekeznek feltárni, hol profetikusan figyelmeztetve a közelgő veszélyre, hol megtervezve azt az »okos« civilizációt, amelyik válaszokat tud adni a szénalapú ipari termelés, a túlfogyasztás vagy a globális szeméthelyzet kínzó kérdéseire.
Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter regényében egy bizonyos Kalaallit Nunaat nevű államban járunk – vagyis az Emberek országában –, amely a felmelegedés következtében északra szorult emberiség egyik utolsó és talán legfejlettebb fellegvára. Az állam többféle kevert nyelven beszél, főleg a skandináv országok szókincséből merítve, és harcban áll a keleti poszthumánokkal, az Antarktiszon kialakult ellenséges állammal, valamint a mai Kanada és Alaszka területén lévő Föderációval. Az emberek országának szigorú rendszerét a Heimben, az állam elitiskolájában sajátítják el a polgárok. Itt él és tanul Nanouk, a tizedik osztályos stratéganövendék is, aki egyik napról a másikra furcsa változásokat kezd észlelni a saját viselkedésében. Töprengővé, merengővé válik, egyre gyötrőbb álmai vannak, amit a rendszabályok szerint jelentenie kellene. A Heim falain belül ugyanis tiltott a személyesség, a belső vívódás, a kételkedés; az emberek országának lakói számára mindig mindent a társadalmi hasznosság elveinek kell motiválniuk. Ilyenformán az álmok veszélyesek. A történet másik főhőse Umia, a reményteljes jövő előtt álló végzős lány, aki akár még a közösség vallási-közigazgatási vezetői tisztségéig is felkapaszkodhat. A két fiatal élete hamarosan végérvényesen összefonódik, ahogy lassanként feltárul Nanouk álmainak valódi értelme és a Heim rendszerében lappangó szörnyű titok.
A szerzők amellett, hogy kiaknázzák a klímaváltozás témájában rejlő fikciós lehetőségeket, bátran hozzányúlnak a disztópia irodalmi formuláihoz is. A regény egyik legizgalmasabb rétege kétségkívül maga Kalaallit Nunaat, a szuperállam bemutatása. A nyelvi és a gondolkodásmódbeli sajátosságokon keresztül a szokásokig, jogrendszerig és a technikai vívmányokig szerteágazó képet kapunk az emberek országának belső működéséről. Minden kidolgozott, mindennek egyedi elnevezése van, itt van például az okostelefonok analógiájaként működő tungip, ami összegyűrhető, elasztikus zsebszámítógép és személyi azonosító egyben, vagy a Mamarut-teszt, amelyet egy komplex számításokra képes mesterséges intelligencia működtet, így képes akár az emberi tulajdonságok alapján predesztinálni a polgárokat a nekik legmegfelelőbb hivatásra.
Az Emberek országa egy technológiailag fejlett állam, amely az egyén vágyait teljes mértékben alárendeli a saját céljainak, rendeltetése részévé téve az emberi akaratot. Az Emberek országának lehengerlő trükkje, hogy az emberiség túlélésének érdekében, az emberi boldogulásért cselekszik így biztosítva a szabadságukat. Az a cél, hogy a felforrósodott földön biztosítani tudják a termelést, minden egyéni törekvést felülír; az állam nem tűri el, hogy az emberek unatkozzanak, lazsáljanak, öncélú alkotásokra fecséreljék idejük nagy részét, a hideg gépezet csakis a fennmaradás és általános mozgósítás alapprogramját ismeri, és nem tűr el különvéleményt.
A már említett elődökhöz hasonlóan azonban felüti a fejét a lázadás magja, az egyén öntudatra ébredése. Nanouk különös, veszélyes, brutális álmokat tapasztal. Rövidesen rájön, hogy egykori családja képei jelennek meg a tudatalattijában még azelőttről, hogy a rendszer elragadta az otthonából, és a Heim falai között helyezte volna el. Vajon az álmok hova vezetik Nanoukot? És mi a szerepe ebben Umiának? Mindezen kérdések nyomában pedig végig ott jár árnyékként a legégetőbb: vajon valóban Kalaallit Nunaat a létező világok legjobbika? Mindez kiderül Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter regényéből, amely bár a távoli jövőben játszódik, de – mint a sci-fik általában – a jelen társadalmáról mond el nagyon fontos dolgokat.”
(Forrás: https://olvasovanevels.gportal.hu/gindex.php?pg=37005346&nid=6820542)..

divider