Amikor a kilencvenes évek első felében közelebb kerültem a magyar kultúra szervezéséhez, akkor a felvidéki magyarság számomra olyan közösséget jelentett, amelyre fel kellett tekinteni. Rendkívül fontosak voltak azok az értékek, amelyek a közösség égisze alatt létrejöttek, ezért mi, a Kárpát-medence kis magyar közösségeiben élők, különösképpen értékelni tudtuk a felvidéki magyarság kulturális eredményeit. Az a sok-sok kitűnő program, nagyszerű egyéni teljesítmény, számos kiváló szakember, megannyi látványos rendezvény lenyűgöző volt számomra. Az a magyarság iránti elkötelezettség, amit az ember egy csallóközi rendezvényen vagy tanácskozáson tapasztalt, az ritkaság volt.
A dunszerdahelyi járási szervezetek számos, a Mura mentén élő magyarságéhoz hasonló sajátosságot, értéket képviseltek. A délszláv válság után a magyar-magyar kapcsolatok „éhes” kisközösség kapva kapott az alkalmon, hogy ezzel a színmagyar területtel nagyon szoros együttműködést hozzon létre. Nem véletlen, hogy az elmúlt három évtizedben talán a kettőszázat is meghaladta az együttműködés körébe sorolható programok száma. Sajnos a kovid időszakában ez a kapcsolat is megtorpant és ráadásul elhunyt az egyik pótolhatatlan szervezője a magyar kultúrának, Huszár László barátunk.
Ezek után hihetetlenül megörültünk a Magyar Nemzetiségi Művelődéi Intézetben, amikor a nagymegyeri PRO MEGERE Polgári Társulat nevében, Mikóczy Dénes, a társulat elnöke meghívott bennünket a Juliális Pro Megere rendezvényre. A rendkívüli szép környezetben, a Plauter kúriának a Pajta-galériájában, amelyet viszont Plauter Péter hozott létre, sor került Nemes László kiállításának a megnyitására és az elmúlt hónapokban, napvilágot látott albumának a bemutatására. A kedves közönséget a Kalandor együttes zenéje szórakoztatta és természetesen nem hiányozhattak a hagyományos csallóközi ételek és italok sem. Jó volt újra barátokkal lenni, jó volt a felvidéki magyarságtól újra, tanulni a magyarságot, magyar érétkeket tisztelni és kultúrát ápolni. Köszönjük!
Kepe Kocon Lili
