2023. november 7-én az MNMI szervezte színházi bérletes előadások sorában az évad második előadása volt az örök klasszikus Kálmán Imre operett, a Csárdáskirálynő. A zsúfolásig megtelt színházteremben a közönség kiválóan szórakozott a budapesti Rátonyi Róbert Színház jóvoltából.
Száz évvel ezelőtt az első világháború kezdetekor Kálmán Imrét erőszakkal elvitték egy tiroli kastélyba a császár emberei, és azt mondták, hogy addig nem engedik ki, amig nem ír egy gyönyörű operettet a Habsburgok és a magyar nép gyönyörű kapcsolatáról. Ezzel Kálmán Imre ép olyan helyzetbe került, mint a 48-as szabadságharc után Arany János, de neki lehetősége volt visszautasítani, hogy a Habsburgokról dicsőitő verset írjon. Ehelyett megírta a Walesi bárdok című versét, amely a Habsburgok elleni vádbeszédnek tekinthető. Kálmán Imre ezt a helyzetet úgy oldotta meg, hogy a Habsburg herceg és a magyar sanzonénekes lány szerelmi történetén keresztül bemutatta a magyarok és az osztrákok több évszázados, se veled se nélküled kapcsolatát. Tehát Vereckei Szilvia sanzonénekes neve beszédesen fejezi ki, hogy a magyar népet jelképezi, hiszen neve a Vereckei-hágóból és a Transzilvániából származik. A két szerelmes története magába foglalja a Rákoczi-féle szabadságharcot, Mária Terézia időszakát, a 48-as szabadságharcot, a passzív rezisztenciát s végül a mézes mázas kiegyezést. A dalok közül a Te rongyos élet kezdetű az első világháborúban elhunyt sok millió, köztük sok százezer magyar katonának alít emléket.
A látványos díszlet, és az énekesek teljesítménye olyan érzést keltett, mintha a budapesti Operett színház előadásán lettek volna a nézők.
A következő előadás 2023. november 27-én Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című darab lesz a budapesti József Attila Színház előadásában Nemcsák Károly és Lux Ádám főszereplésével.