A kobaridi múzeum, két év szünet után ismét megszervezte az első világháború végének emlékrendezvényét, a Krni emléktúrát.
A túrát megelőző este, november 11-én, pénteken, a ljubljanai József Attila Kultúregyesület meghívta az érdeklődőket a Liszt intézetbe, ahol a szegedi Meritum Egyesület tagjai, valamint Soós Mihály, az MNMI igazgatója, bemutatták a Szlovénia területén található magyar hadisírokat, emlékhelyeket és a felfedezésükkel járó munkát.
November 12-én, szombaton, szlovének, magyarok és olaszok gyülekeztek az 1394m tengerszint fellett lévő Krni tó partján, ahol emlékrendezvénnyel megtisztelték az isonzói fronton elesett mindhárom nemzet katonáit. A rendezvényt Cár Dominik és Hunyadi Péter zenével színesítették citerával és hegedűvel. A megemlékezés után az egybegyűltek a 2003-ban állított Magyar keresztnél koszorúztak, amely az 1916-17 között elesett kb. 50, főleg magyar katona temetőjét jelöli. A Magyar keresztnél őexcellenciája, Dávid Andor, magyarország szlovéniai nagykövete tartott megkapó beszédet mind a három nemzet nyelvén. A három himnusz eléneklése után Kaputa László ezredes katonai attaséval koszorúztak. A muravidéki magyarság nevében Cár Dominik, az MNMI munkatársa, koszorúzott, majd a zalaegerszegi Krn Baráti Kör, a Marostica olasz hagyományőrzők és számos szlovén szervezet.