Tegnap este bemutatásra került Pál Péter Túlföld c. verseskötete a Bánffy Központban.
A szép számban egybegyűlt közönség a bemutató elején Pál Laura hegedűjátékát hallgathatta. Őt követték Szemes Péter, a kötet szerkesztője és dr. Bence Lajos muravidéki József Attila díjas költő, akik beszélgettek a mindössze 25 éves Pál Péterrel a Túlföld című verseskötetéről, amely a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet gondozásában jelent meg.
A három részre felbontott kötet a 2019-ben megjelent Kétidő verseskötet folytatása, amelyben megtalálhatóak a félút, az ösvény és a másvilágok fejezetek, valamint az ahhoz tartozó versek.
A versekből maga a költő olvasott fel ízelítőként és kiemelte a tördelés és grafikai megoldások minőséges kivitelezését, amely Császár Szebasztiján munkáját dicséri.
A DigiFot-ban nyomtatott verseskötet megvásárolható a Bánffy Központ könyvesboltjában!