go to top

Történelmi siker Zalaegerszegen a népdal területén

Zalaegerszegen a Liszt Ferenc Általános Iskola tornatermében rendezték meg a Magyarország Oktatási Minisztériuma által meghirdetett Tiszán innen – Dunán túl országos népdaléneklési verseny megyei döntőjét Szép Zalában Születtem címen.

A versenyen a Zala vármegyei tanulók mellett muravidékiek is részt vettek, akik tavaly december 15-én elnyerték a hosszúfalusi faluotthonban rendezett elődöntőn a jogot a szereplésre. A Zala vármegyei négy elődöntőn közel 1500 gyerek énekelt, a kétnapos döntőn, amelyet március 2-án és 3-án rendeztek, pedig kb. 200 fiatal szállt versenybe szóló és csoportos kategóriában. 

A Muravidéket négy nagyon erős népdalcsoport képviselhette volna, de az influenza járvány miatt a göntérházi Hetési csalogányoknak le kellett mondaniuk a szereplést, valamint a többiek is foghéjas felállásban tudták vállalni a kihívást. Csütörtökön a Zengő méhecskék – Pártosfalvi KÁI népdalköre és a Dobronaki KÁI népdalköre képviselte a Muravidéket, miközben pénteken az 1. Sz. Lendvai KÁI Cséphadarók népdalköre lépett fel az igen erős mezőnyben.

Mind a három csoport arany minősítést és külön dicséretet kapott a háromtagú zsűritől, amelyben Csordásné Fülöp Edit ének-zene tanár, a Pedagógiai Oktatási Központ munkatársa, szaktanácsadó, Maczkó Mária Emerton- és Magyar Örökség díjas énekművész, Horváth Károly népzenetanár, a Zalaegerszegi Körtánc AMI ügyvezető igazgatója vállaltak szerepet.

Az országos döntőbe, amely 2023. május 13-án lesz Budapesten, minden vármegye egy-egy korosztályból csak két képviselőt delegálhat, de mivel Zalában nagyon erős a mezőny és rengetegen énekelnek, az idén három képviselővel indulhatnak. Ezen kívül pedig a verseny történelmében először, és ezután minden éven, a Muravidékről is bejuthatnak népdalénekesek a nagy döntőbe. Így a biztos résztvevők az országos döntőn a Zengő méhecskék – Pártosfalvi KÁI népdalköre lesz, de még nincs kizárva, hogy ők lesznek az egyedüliek a Muravidékről.

Izgatottan várjuk a következő napokban a zsűri végleges döntését!

Gratulálunk a fiataloknak és a felkészítő tanároknak a történelmi sikerért!

divider