A ma délelőtti órákban volt megtartva a középiskolások részére a magyar történelem vetélkedő a Lendvai Két2“2nyelvű Középiskolán, ahol három kétfős csapat vett részt.
A fiatalok a magyar őstörténettől, a honfoglaláson át egészen az Árpád-korig kellett, hogy készüljenek és derekasan helyt is álltak, hiszen mindegyik csoport jó felkészültségről tanúskodott. A vetélkedőt az iskola igazgatóhelyettese, Tomšič Tibor, valamint Soós Mihály, az intézetünk igazgatója nyitották meg. A vetélkedőt Soós Péter történész vezette, aki egyben a feladatsorokat is készítette a zsűri elnökével, Patyi Zoltán munkatársunkkal karöltve. A zsűrizésben még segédkezett Kósa Ferenc, történelemtanár, valamint Pisznyák Attila művészettörténész.
A feladatok közt megtalálhatóak voltak az igaz-hamis kérdések, párosítások, rövid vállaszok, kakukktojás keresése, időrendbe rakás, vaktérkép kitöltése, képek felismerése, többpontos kérdések és szöveges feladat is.
A valamivel több mint kétórás versenyen az első három helyen a következő tanulók végeztek:
1. helyezés: Kepe Buda György, Pratnekar David Dawa –75 %
2. helyezés: Abraham Alida Kiara, Treiber Maja – 74 %
3. helyezés: Ježovnik Eva, Kančal Lucija– 67 %
Mindegyik csapattag ajándékutalványban részesült, valamint részt vehetnek a jövő tavasszal rendezett jutalomkiránduláson is.
Gratulálunk minden résztvevőnek! Találkozunk jövőre is!