Tegnap, késő délután, a lendvai zsinagógában megemlékeztünk Szúnyogh Sándorról, és átadtuk az elismeréseket az ő nevét viselő fogalmazási verseny győzteseinek. A teltházas rendezvény látogatói egy rövid irodalmi műsornak voltak a tanúi, amelynek címe “Lehet-e játszani?” volt, és muravidéki tanulók szerepeltek benne, akiket Štampah Miha készített fel. Az előadásban Müller Péter Iván, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Szabó T. Anna, Sárhelyi Erika, Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, József Attila, Szabó Lőrincz, Szép Ernő, Varga József, Terék Anna, Bódás János és Szilágyi Domokos költők verseinek részletei voltak hallhatók. Az összeállítást megtekintheti a lenti videóban.
Az előadás után két zsűritag, Gašpar Tot Anita és Gróf Annamária köszöntötték a jelenlévőket. Kiemelték az alkotás és írás fontosságát az anyanyelvünkön, megdicsérték a diákokat, akik nagyon szép számban vettek részt a versenyen, hiszen 65-en voltak. Kiemelték a jó szövegeket és saját gondolatokat fűztek a megadott címekhez. Sajnálatos módon a harmadik zsűritag, Bence Lajos, nem lehetett jelen az emléknapon, aki minden évben érdekes történetekkel szolgált jó barátjáról, Sándorról. Soós Mihály, a MNMI igazgatója, felszólalásában Súnyogh Sándor örökségét emelte ki, és kiemelte a fogalmazások sokszínűségét és megköszönte, hogy a fiatalok megosztották a nagyközönséggel a gondolataikat. A legjobb fogalmazások helyet kaptak a Népújság különkiadásában, a Halicanumi üzenetekben, amelyet minden Népújság előfizető és minden díjazott is megkapott.
A Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny fődíját, a Szúnyogh Sándor díjat az idén Ruzsics Dorka Ildikó kapta, aki az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola 9. osztályos tanulója. Az elismeréseket és díjakat a többi kategóriákban is kiosztották, a 6. osztálytól egészen a középiskolások 4. osztályáig.
A díjazottak:
6. osztály:
1. Dragošič Iva (1. Sz. Lendvai KÁI)
2. Magyar Dunja (1. Sz. Lendvai KÁI)
3. Varga Natasa (1. Sz. Lendvai KÁI)
7. osztály:
1. Domonkos Márk Szilárd (Pártosfalvi KÁI)
2. Soós Zsombor (Pártosfalvi KÁI)
3. Lebar Mojca (1. Sz. Lendvai KÁI)
8. osztály:
1. Gal Alja (Göntérházi KÁI)
2. Horvat Matija (1. Sz. Lendvai KÁI)
3. Pavlič Erik (1. Sz. Lendvai KÁI)
Különdíj: Vršić Luka (1. Sz. Lendvai KÁI)
9. osztály:
1. Grof Lana (Dobronaki KÁI)
2. Čondor Flora és Pal Iris (Göntérházi KÁI)
3. Kulcsár Jázmin (1. Sz. Lendvai KÁI)
Középiskola: 1. és 2. évfolyam:
1. Tátrai Kovács Kinga Ávila (KKI Lendva)
2. Gašparič Tina (KKI Lendva)
3. Koter Rebeka (KKI Lendva)
Középiskola 3. és 4. évfolyam:
1. Abraham Alida Kiara (KKI Lendva)
Gratulálunk minden díjazottnak!
Az emléknap remek alkalmat nyújtott a közösségünk fiatal alkotóinak összekötésére és ösztönzésére, ugyanakkor tisztelegtünk Súnyogh Sándor személye és kulturális öröksége előtt.
Fotók: Meszelics László