Szomi Bélát a nagyközönség elsősorban zenészként ismeri, hiszen a Kontrabant frontembereként sokan találkozhattak vele a nagyszínpadokon, mint kiváló zenész és zeneszerző. Magánéletében Domžalében lelkes matematika és fizika tanár, aki hobbiként a csillagászattal is foglalkozik.
Az irodalommal viszonylag későn kezdett el foglalkozni, mivel először nem akarta az édesapja, Szomi Pál cipőibe lépni, aki a tavaszvárás nemzedékéhez tartozott. Ennek ellenére, a számos fordítása mellett úgy döntött, hogy magyarul, anyanyelvén is verset ír. E folyamatban Bence Lajos, József Attila-díjas költő, mint mentora, jelentős ösztönző erőt képviselt.
Béla így jutott el második magyar nyelvű verseskötetéhez, amely Nyisd ki az ablakod címmel a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet gondozásában jelent meg, és 2024. október 17-én mutatták be a Lendvai Könyvtárban.
A bemutatón a szerző mellett Bence Lajos, Szemes Péter recenzens és szerkesztő, valamint Hermán László festő beszélgettek. Az est folyamán Zadravec Szekeres Ilona felolvasott néhány verset a kötetből.
A verseskötet megvásárolható a Bánffy Központ könyvesboltjában.