Egy hete a Pártosfalvi KÁI tornatermében hat három fős általános iskolai csapat mérte össze tudását magyar történelemből, különös figyelmet szentelve az 1301 és 1541 közötti időszaknak. A résztvevők a vegyesházi királyainkról, Mátyás királyról és a török veszedelemről adtak számot tudásukról.
A verseny előtt fellépett az iskolai nápdalcsoport, akik csodás énekükkel jó alapot adtak a későbbi vetélkedőre. A verseny során minden csapat kiemelkedően teljesített, így a helyezésekért folytatott küzdelem a végéig izgalmas maradt. A harmadik helyet a házigazda pártosfalvi csapat, Domonkos Márk, Jakoša Lin és Polgár Zsombor szerezte meg. A második helyen az 1. Sz Lendvai KÁI tanulói végeztek: Sági Abigél, Imre Gergő és Horvat Matija. Az első helyezettek pedig szintén a lendvaiak Pavlič Erik, Gönc Mark és Pratnekar Ksaver húzták be.
A győztesek ajándékutalványban részesültek, és mindannyian lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a következő évi jutalomkiránduláson, amelyet tavasszal szervez meg a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet.
Gratulálunk minden résztvevőnek és a díjazottaknak, és köszönjük a plusz munkájukat!