A magyar kultúra napját minden év január 22-én ünnepeljük, amikor Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnuszt, mely az egyik legfontosabb alkotása a magyar irodalomnak. Ebben a verseben összegződnek a magyar nép zivataros századai, ahogy a költő az alcímben is kifejezte. Ezen a különleges napon világszerte rendezvényeket szerveznek, kiemelve a kultúránk megőrzésének fontosságát a fennmaradásunk érdekében.
Az idei évben ez alkalomból Muravidéken is ünnepeltünk, amikor január 20-án a Lendvai Színház- és Hangversenyteremben ünnepséget rendeztük, amelynek keretében átadtuk a Zala György kultúrális díjakat. Ezzel is hangsúlyoztuk a kultúra értékeinek megőrzését és azok elismerését a közösségünkben. Az eseményen való részvétellel együtt ünnepeltük a magyar kultúra gazdagságát és sokszínűségét.
A műsor elején elhangzott Kölcsey Himnusza, amelyet Kelemen Gertrúdot, Magyarország Lendvai Főkonzulátusának főkonzulja ünnepi beszéde követett, aki kiemelte kis közösségünk fontos szerepét nemzeti szempontból és azon tiszteletre való munkát, amellyel az itteni emberek hozzájárulnak identitásuk megőrzéséhez, a nemzettudat megmaradásához. Egyben gratulált minden 2024-es évi díjazottnak.
Az ünnepi műsort a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola ifjú néptáncosai adták, akik az erdélyi tájak páratlanul gazdag tánchagyományával járulnak hozzá a műsorhoz Erdély kincsestára címen.
A 2024-dik évi Zala György kulturális díjakat Vida Törnar Judit, az MNMI tanácsának elnöke, Orban Dušan a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, valamint Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő adták át.
Az idei díjazottak:
Elismerő diszoklevélben részesült MOLNÁR FERENCNÉ GÖNCZ ILONA, a népdalkincseink több évtizedes magas szintű tanításáért.
Zala György kulturális különdíjban részesült GÁL ANASZTÁZIA, a muravidéki magyar lét filmes dokumentálásáért, közhírré tételéért.
Zala György kulturális díjban részesült FEHÉR ANDREA, a népi hímzések magas szintű elsajátításáért és oktatásáért.
Zala György kulturális díjban részesült SZOMI HELENA ILONA, a magyar kultúra több évtizedes lelkes műveléséért és szervezéséért, aki sajnos betegség miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.
Zala György kulturális életműdíjban részesült GÖNTÉR ENDRE, aki festményeivel tér- és időhidakat vert Muravidék és az összmagyarság között.
Itt is gratulálunk minden díjazottnak!
Fotók: Meszelics László