go to top

Magyar Etno Est

Kedden került sor az Etno estek sorozatán belül a Magyar Etno Estre a Lendvai Színház- és Hangvesenyerem nyári színpadán.

A műsort a hazai Pupilla Bábszínház indította az UtaZÓÓk darabjukkal. A szép számban egybegyűlt gyerekek igen élvezetesnek találták a bábszínház egyik legsikeresebb darabját, amely folyamatosan meg tud újulni és nem volt ez most sem másként.

Az esti programban a látogatók a színházi szezon nyitányaként a Liliom Produkció által bemutatott ÖREGLÁNYOK c. előadását láthatták. Az előadásban négy ismert és elismert színésznő játszott, mint a gyerekek a játszótéren. Nevettek isteneken, szerelmeken, betegségeken, a társadalom korlátain. Olyan nőket elevenítettek meg, akikhez az élet nem volt mindig kegyes… mégis minden porcikájukkal azt üzenték: NEVESS ÉS ÉLJ!

Ezt a bölcsességet a lendvai közönség is szívesen megfogadta, hiszen végig nevették a két felvonásos előadást.

A kulturális program mellett a Radamosi ÖTE biztosította az étel és italkínálatot a látogatók részére. Nem hiányozhatott a finom lángos és az ízletes pörkölt sem a kínálatból.

Köszönjük, hogy ilyen szép számban kilátogattak a rendezvényünkre, és hála mindenkinek, akik hozzájárultak az est sikeréhez.

A rendezvényről a fotókat Novak Leon készítette!

divider