Zalaegerszegen a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac emeleti kiállítótermében került sor kézműveseink kiállítására. November 4-én, szombaton 16 órakor volt a kiállítás-megnyitó a közönség előtt.
Tolvaj Márta zalaegerszegi önkormányzati főtanácsadó köszöntötte a vendégeket, és elmondta, hogy Lendva és Zalaegerszeg testvérvárosi kapcsolatait már nagyon régóta ápolják. Hangsúlyozta, hogy a baráti kapcsolatokat ápolni kell minden téren, ahogy a kézművességet is. Majd a szót átadta Sümeginé Horváth Anitának, aki november 1-jétől a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac vezetője, hiszen mostantól önálló intézményként működik az egység. Az igazgató beszámolt a szoros együttműködésről és elmondta a Göcseji Tudásközpont terveit. A továbbiakban intézetünk szakmai munkatársa bemutatta intézményünket, beszámolt a programjainkról és a kézművesek által folytatott tevékenységünkről.
Kézműveseink, Sabo Marija és Flisar Doroteja kiállítása elnyerte közönség tetszését. Csuhéból, vesszőből, szalmából készült használati és dísztárgyakat, valamint a Muravidékre jellemző batikolt hímes tojásokat állítottak ki. A Dobronaki Nótázók népdalokkal színesítették a programot.
A kiállítás 2023. november 23-ig tekinthető meg a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac kiállítótermében.