Sepsiszentgyörgyön szervezték meg a Szakkör program Kárpát-medencei partnerségi konzultációt és műhelymunkát 2024 október 3-5. között. A partnerségi konzultáción a regionális koordinátor szervezetek képviselői vettek részt Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Székelyföldről, Délvidékről és Muravidékről, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet vezetői és munkatársai.
A regionális koordinátorok ismertették tapasztalataikat a Szakkör közöségépítő program kivitelezéseiről, valamint továbbfejlesztéséről is tárgyaltak. A szakmai találkozáson a tapasztalatcsere is fontos téma volt úgyszintén a program továbbfejlesztéséről egyeztettek. A Szakkör program egész Kárpát-medence magyarságát fogja össze és a hagyományápolást helyezi előtérbe. Nagy Edina ügyvezető és dr. Juhász Erika szakmafejlesztési igazgató szerint büszkék lehetünk közösségeinkre, akik ápolják kultúránkat és továbbadják a fiatal nemzedéknek is. A program jövőben bővülni fog hangzott el a találkozáson.
A szakmai látóút keretében meglátogatták: Kézdivásárhely céhes várost, Incze László Céhtörténeti Múzeumot, Teleki Aranka népruhakészítő műhelyét, a gelencei Árpád kori templomot, Gábor Áron emlékhelyét, Dózsa György szobrát Dálnokon, Nyergestetőt – az 1848-as forradalom emlékhelyét, valamint a Csíksomlyói Kegytemplomot.