Pénteken, 2024 május 31-én már hagyományosan rendezésre került a Kardoš-est Dobronakon. A rendezvény a Dobronoki György-ház pajtájában zajlott.
A Kardoš-esten felléptek: a Tenkes Zenekar (Pécs), akik népzenei koncertet adtak, a beltinci zeneiskola dobronaki tagozatának cimbalmosai és tanáruk Sobočan Andi, Hunyadi Péter és a népzenész növedékek, valamint a Dobronaki Nótázók.
A program kiállítás megnyítóval folytatódott. aSzakkör programon belül két szakköri tevékenységnek a munkája lett kiállítva. A gyöngyfűző és a szövés kereten szakkörökön elkészült ékszerek és szőtt használati tárgyakat nézhette meg a közönség. A szakkörök vezetőinek és résztvevőinek okleveleket osztottak ki a szikeresen elvégzett munkájukhoz. A kiállítást egyész nyáron meg lehet tekinteni.
Az esti program táncházzal folytatódott, amelynek a talpalávalót a Tenkes Zenekar biztosította. A táncház a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Csoóri Sándor alap jóvoltából valósult meg.