go to top

Kapornaki Találkozó a Škerlak-ház udvarán

A múlt pénteken megrendezett Kapornaki Találkozó méltó kezdetet adott az Őrségi Napoknak, amelynek középpontjában a muravidéki néptánc állt, mint élő hagyományunk egyik legértékesebb kincse. Az esemény helyszíne Kapornak volt, ahol számos érdeklődő gyűlt össze.

A rendezvény kezdetén Hodos Község Magyar Önkormányzati Közösség Tanácsának elnökasszonya, Román Silvia köszöntötte a közönséget. Beszédében hangsúlyozta az anyanyelvhasználat fontosságát és a magyar identitás megőrzésének szükségességét. Külön kiemelt két személyt, Abraham Alida Kiarat és Abraham Saraht, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt években különböző versenyeken és fontos szerepeket töltenek be a fiatalok körében, és ezért plakettel jutalmazták őket.

A köszöntő után a hodosi óvodások és iskolások léptek színpadra gyermektáncokkal, majd Toplak Alenka és Rudolf előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadás a muravidéki néptánc gyűjtésének folyamatáról szólt, bemutatva a felfedezett értékes tánckincseket, kiemelve a hetési viselet egyediségét és szépségét.

Az előadást követően két fiatal harmonikás zenélt, majd a hodosi Őrég Művelődési Egyesület népdalköre lépett fel. Az eseményt táncház zárta, amelyet Tóth István és Szakos Lilla vezetett, a Téboly Banda népzenei együttes kíséretében. A táncház során muravidéki táncokat tanítottak az érdeklődőknek, amit a Csoóri Sándor Alap támogatása tett lehetővé.

Az esemény nemcsak a muravidéki néptáncok gazdagságát és szépségét mutatta be, hanem a közösségi összetartozás és a hagyományok megőrzésének fontosságát is hangsúlyozta.

divider