Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen azokra a hősökre emlékezünk, akik hetven évvel ezelőtt a magyar nemzet szabadságáért és függetlenségéért emelték fel szavukat, és akiknek bátorsága, helytállása máig példaként szolgál.
Az ünnepi köszöntőt követően a Hargita Székely Néptáncszínház Szomszédolás című előadását tekintheti meg a közönség.
Az előadás Erdély tájait, közösségeit és hagyományait idézi meg – tánccal, dallal, írók és költők gondolataival kísérve.
Erdély tája több, mint hegyek, folyók és falvak együttese: szülőföld, emlékezet és történelmi sors. Amit a nép évszázadokon át táncával, viseletével, zenéjével és szokásaival megtartott, azáltal üzeni ma is a világnak a megmaradás akaratát, a játék örömét és a közösség erejét.
Ugyanezt fogalmazzák meg az írók és költők is – van, aki fájdalommal, van, aki rajongással beszél róla.
Az előadás a vándorló bukovinai székelyek hontalanságát megidézve indul, majd a vízmelléki falvak táncainak játékosságán keresztül a Mezőség gazdag tánchagyományait, Sóvidék sajátos világát, végül Csík és Gyimes örökségét tárja a nézők elé.
A különböző tájegységek táncai, dallamai és viseletei egy közös történetté állnak össze, amely a szülőföldhöz való ragaszkodásról, az összetartozásról és a közösségi értékek megőrzéséről szól.
Az előadásban az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak gondolatai is helyet kapnak, többek között Kányádi Sándor, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Áprily Lajos műveinek világát megidézve.
A Szomszédolás nem csupán néptáncelőadás, hanem találkozás a múlttal, a hagyományokkal és mindazzal, ami egy közösséget összetart. A műsor méltó kiegészítője az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett megemlékezésnek, hiszen a szabadság, az identitás és a szülőföld szeretete olyan értékek, amelyek nemzedékeken át összekötnek bennünket.


