go to top

Elindult a 2023/24-es Magyar Színházi Bérletes évad

A Bánfalvy Stúdió: Elvis, oltár, Miami című előadásával indult el a 2023/24-es magyar bérletes évad, amely nagy örömünkre szinte teltházas volt.

Az idén 6+1 színházi előadás lesz látható a Lendvai Színház- és Hangversenyteremben, amelyekre 218 személy váltott bérletet. Ez a szám ismét növekedést mutat az előző évekhez képest és egy ösztönző erő ahhoz, hogy továbbra is biztosítsunk színházi élményeket a közönségünk számára különböző műfajokban.

Az első előadás egy klasszikus, kétfelvonásos komédia volt, amely teli volt fordulatokkal és megnevettető szituációs játékokkal. A bőröndcsere, a köd, a hiúság és félreértések sora egy laza, nevettető estét hozott mindenki számára. Természetesen a végén minden és mindenki a helyére került, így ismét győzött az igazság!

A következő előadás 2023. október 6-án lesz este 19.00-kor a Lendvai Színház- és Hangversenyteremben, amikor az Udvari Kamara Színház előadásában Wass Albert regénye alapján színpadra állított A világ és a vége – köpönyegek forgataga című előadás kerül bemutatásra a lendvai Pál Péter főszereplésével.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

divider