go to top

Az aratás, a tánc és a dal ünnepe Domonkosfán

A domonkosfai hagyományőrző rendezvény Az aratás, a tánc és a dal ünnepe –  az idei évben is nem az aratóknak kedvezett, mivel a délelőtti hagyományos aratást az eső elmosta.

De a jó hangulatot az eső és a rossz idő sem tudta elvinni, hiszen a fellépők az éneklése, a tánca és a rendezvényre látogatók, valamint a szervezők jókedve még a napsugarakat is előcsalogatta.

A műsorban elsőnek a domonkosfai és környékbeli gyermekek mutatkoztak be, a Tulipánná változott királyfival József Lajosné drámapedagógus vezetésével, akik az egyhetes Drámatáborban vettek részt, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség szervezésében a gyönyörű Domonkosfai tájház udvarán.

Majd a hazai népdalkör lépett színpadra, akik az eső miatt nem tudtak énekelni a búzatáblán.

A délután folyamán pedig a zalaegerszegi Bibrics Néptáncegyüttes, a Kapcai József Attila Művelődési Egyesület népdalkor, a Prekmurje Néptáccsoport, a Gaberski Mantrási, a Zsidányi Tamburások Horvátzsidányból Magyarországról szórakoztatták a közönségeke.

A legkisebbek pedig kézműves foglalkozásban vehettek részt, valamint a légvár nyújtott nekik felejthetetlen élményt.

A jókedvhez és a jó hangulathoz a SKOK Együttes és Pál Péter koncertje is hozzájárult.

divider