A Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola volt a házigazdája a Magyar Földrajzi Vetélkedőnek, amelyen Magyarország megyéi volt a versenytéma és egymás közt hét csapat méretetett meg a négy kétnyelvű általános iskoláról.
A rövid kultúrműsorral induló verseny igen szoros eredményeket hozott, hiszen szinte mindvégig fej fej mellett haladtak a csapatok.
A három tagú zsúri, amely feladatot Patyi Zoltán, Pisnjak Atilla és Hunyadi Péter látták el, a nap végén az 1. Sz Lendvai KÁI csapatának oszthatta ki az elsőknek járó díjakat, amelyet Tátrai Kovács Kinga Ávila, Aladič Aleksander és Felšö Tian értek el. A második helyen is a lendvaiak zártak Pratnekar Kasaver, Pavlič Erik és Gönc Márk személyében. A harmadik helyet Kerékgyártó Blanka, Kuhar Iva és Vörös Zoltán ére el, akik a Pártosfalvi KÁI tanulói.
Minden helyezett ajándékutalványban részesült és lehetőséget kapott, hogy részt vegyenek a 2023-as évben megszervezett jutalomkiránduláson, amely az Isonzó völgyébe és a doberdói nagyhegyre van tervezve, ahol megtekintenék az 1. világháborús emlékhelyeket.