go to top

A VERS ÜNNEPÉN

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben már hagyomány, hogy az ünnepek előtt, advent időszakában megrendezésre kerül a „Muravidéki magyar szavalóverseny”.

Ahhoz, hogy évről évre meg tudjuk szervezni a versenyt, szükségünk van szavalni vágyó tanulókra és főleg lelkes tanárokra, akik a tanulókat felkészítik, és így szebbnél szebb verseket hallhatunk. 

Idén december 7-én és 8-án két év kihagyás után ismét megtelt a hosszúfalui faluotthon versmondókkal. A két nap alatt 101 ünneplőbe öltözött általános iskolás tanuló, valamint három középiskolás diák lépett a pódiumra, hogy elszavalja kettő versét, a kötelező és a szabadon választott műveket. A zsűri tagjai, Tóth Erzsébet, Tompa Gábor Kornél és dr. Zágorec-Csuka Judit az általános iskolásokat osztályonként, a középiskolásokat pedig összevontan értékelte.

Számunkra, akik a két nap alatt ott lehettünk, ajándék volt a sok szép elhangzott vers. 

Nagyon jó volt újra együtt lenni és verselni. Lélekmelengető pillanatokat élhettünk át. 

Köszönjük mindenkinek a sok szép verset és főleg szívből gratulálunk a díjazottaknak.

Bízunk benne, hogy jövőre is ilyen szép számban találkozunk!

Díjazotak:

1. osztály – 14 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Kovač LucijaPrendl Žana1. hely
Farkaš TaraPrendl Žana2. hely
Bogdan Horvat JakaPrendl Žana3. hely
Bogár LucasPrendl Žana3. hely
Végi LeventePrendl Žanakülöndíj
Kustán MajaŠvarda Tomka Timeakülöndíj

2. osztály – 17 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Sági BiborkaBači Brigita1. hely
Lebar Gor TianaTot Renata2. hely
Kaszás NastjaTot Renata3. hely
Vida TeoTot Renata3. hely
Czigány HellaGönc Utroša Gabriela3. hely
Tot Dora CsillaTot Renatakülöndíj

3. osztály – 11 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Vogrinčič ZarjaOrban Nina1. hely
Sabo SofijaToplak Alenka2. hely
Kepe Magor MártonSzőke Zita2. hely
Göntér MátyásToplak Alenka3. hely
Bognar BellaToplak Alenkakülöndíj

4. osztály – 12 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Sági AbigélGašpar Tot Anita1. hely
Toplak DominikFekonja Beatrix2. hely
Bažika AnaGašpar Tot Anita3. hely
Belső HannaSlavinec Tot Marijakülöndíj
Bažika IzabelaGašpar Tot Anitakülöndíj

5. osztály – 15 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Portéka LászlóVörös Lainšček Damjana1. hely
Bekő GrétaGašpar Tot Anita2. hely
Horváth EnikőZ. Szekeres Ilona3. hely
Gal AjšaZ. Szekeres Ilona3. hely

6. osztály – 9 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Soós ZsomborZakocs Martina1. hely
Magyar MarcelŠtampah Miha2. hely
Oberstar LarsBalaskó Valika3. hely
Horvat MartinŠtampah Mihakülöndíj

7. osztály – 7 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Gal AljaZ. Szekeres Ilona1. hely
Egri CsőrszZakocs Martina2. hely
Pavlič ErikLebar Nedelko Zita3. hely
Horvat MatijaLebar Nedelko Zita3. hely

8. osztály – 11 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Vörös ZoltánGaál Erzsébet1. hely
Kulcsár JázminVörös Koni2. hely 
Čondor FloraZ. Szekeres Ilona3. hely
Ježovnik RokŠtampah Mihakülöndíj
Aladič AleksanderLebar Nedelko Zitakülöndíj

9. osztály – 4 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Gašparič TinaZ. Szekeres Ilona1. hely
Tátrai Kovács Kinga ÁvilaBalaskó Valika2. hely
Krajačič LaraVörös Koni3. hely
Lebar LaraLázár Lenke3. hely

Középiskolások – 3 versenyző

versenyző nevefelkészítő tanárhelyezés
Tóth Milán MátéDancs Anna1. hely
Kovač ZsomborDancs Anna2. hely
Ježovnik EvaDancs Anna3. hely

divider