go to top

Államalapítás ünnepe alkalmából Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült az MNMI

Ma az államalapítás ünnepe van, Szent István ünnepe, amely alkalomból a magyar állam különböző díjakat és elismeréseket oszt ki az arra érdemeseknek. Az Intézetünket az a megtiszteltetés érte, hogy a több évtizedes, kimagasló közösségszervezésért, kultúra átadásáért és anyanyelvápolásért Magyarország Miniszterelnöke, Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesítette. A díjátadó augusztus 16-án délelőtt volt a Budavári Palota…

divider

Gospel Moments duo

Péntek este, augusztus 9-én, a közönség ismét egy felejthetetlen koncerten vehetett részt, hiszen Gál Csaba Boogie és Horváth Misi a bluesvilágot mutatták be. Az 1920-as és ´30-as évek gospel dallamait hallhatuk. Az akusztikus és elektromos gitár, a harmonika és az ének az élet fontos témáit tárták elénk mint az élet, halál, hit, család, remény. A…

divider

Az új színházi évad tervezett előadásai

Kedves Színházrajongó! Programfelelősként ezúton köszönöm meg a szervező Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet nevében is Önnek, mint volt színházi bérlettulajdonosnak, az elmúlt évad lendvai bérletes előadásai iránti érdeklődő bizalmát. Egyúttal remélem, hogy a darabok többsége elnyerte a tetszését. Szinte teltházasak voltak a produkciók, ami biztató jelzés az igények széleskörű kielégítésére való törekvéseinkben. E levél mellékletében…

divider

Őseink nyomdokaiban Domonkosfán

Július utolsó szombatján bizonyára megnyugvó mosollyal tekintettek le az ősök a „Domonkosfai Portára”. A rekkenő hőségben változatos, kitűnő, egész napos program várta az odalátogatókat. A kiemelkedő színvonal köszönhető a domonkosfai egyesületek összefogásának, gondos előkészületeinek, fáradhatatlan munkájának, valamint a támogatók nagylelkűségének. A kézi aratás és cséplés volt a program gerince, de voltak régi csépelőgépek, traktorok, munkaeszközök,…

divider

Marcello and The Flaming Boppers trió

Marcello and The Flaming Boppers trió, Rock’N’Roll zenét játszottak 2024. július 26-án a Bánffy Nights keretében. A három tagú zenekar egy különleges világot teremtett, hiszen mindenkit magával ragadt. A híres amerikai Rock’N’Roll életérzést a zenészek nem csak zenéjükkel, hanem a saját megjelenésükkel és színpadképpel mutatták be. Saját dalaikon keresztül adták át a közönségnek a legnagyobb…

divider

Útra Kamasz! Orfűn

A táborvezető naplójából… Elmúlt a 14. Útra Kamasz! Tábor.Idén 28 muravidéki és zalai, valamint 6 vajdasági fiatal táborozott az Orfűi Jurtatáborban. 8 lakó- és 1 közös „vezérjurta” volt otthonunk. Az Útra Kamasz! alapjában egy anyanyelvi-honismereti-kalandtábor, viszont az idén kapott egy többlet értelmi és érzelmi töltetet is, ez pedig nem más, mint az Olimpia. Az olimpia…

divider

Jó hangulatban zárult a Játékos tánc-táncos játék néptánctábor Lendván

Húsz életvidám gyerek, kettő mindenre elszánt oktató, mindez megfűszerezve muravidéki és zalai lassúcsárdással, frissel és meg is lett az egyik legjobb néptánctábor receptje. Július 15.–19-ig a „Játékos tánc – táncos játék” néptánctábor Lendván a Bánffy központban.  A napközis elfoglaltságra húsz fiatal nevezett, akiknek a programját a tánctanulás mellett kézműves foglalkozások, kirándulások és előadások színesítették. Szakos…

divider

A Dobronaki Nótázók a nagyszebeni Hungarikumi Napokon

Július 4-7. között több mint 8000 személy látogatott el a nagyszebeni skanzenbe. A kulturális műsorok több tízezer nézővel zajlottak a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az ASTRA Múzeum által szervezett nyári, gasztronómiai és kulturális magyar fesztiválon. Finom ételekben, italokban, kiváló muzsikában és kulturális műsorokban, napsütéses időben és kellemes kikapcsolódásban volt része mindazoknak, akik meglátogatták a 15. Hungarikum Napokat….

divider

Kézműves Alkotótábor a hosszúfalusi vadászotthonnál

Alig fejeződött be a domonkosfai kézműves alkotótábor, máris elkezdődött a következő tábor Hosszúfaluban, a vadászotthonnál. Körülbelül 25, 1-4. osztályos általános iskolás gyerek várta, hogy elkezdődjön a Kézműves Alkotótábor, melyet a hosszúfalusi vadászotthonnál rendeztünk meg. A sokszínű programban mindenki megtalálhatta a neki valót, és új kézműves foglalkozásokkal ismerkedhetett meg a már ismertek mellett. A tábor ismerkedős…

divider

Kézműves Alkotótábor a Domonkosfai Portán

Gyerekzsivalytól volt hangos július első hetében a Domonkosfai Porta, hiszen ez a helyszín adott otthont az első idei táborunknak, a Kézműves Alkotótábornak. A környékbeli 1-4. osztályos általános iskolások nagy lelkesedéssel érkeztek meg a táborba, amelytől a kellemes együttléten túl sok játszást és alkotást vártak el. Nem is kellett csalódniuk, hiszen igen sokszínű programmal készültünk a…

divider