A kétnyelvű óvodák tavaszi találkozója
2025. június 3-án ismét megrendezésre került a már hagyománnyá vált A kétnyelvű óvodák tavaszi találkozója, amelynek ezúttal a festői környezetben fekvő muravidéki Mintagazdaság, Bánuta adott otthont. A program elsősorban azoknak az óvodásoknak szólt, akik ősszel már iskolásként kezdik meg tanulmányaikat.
A látogatás egy vidám hangulatú táncbemutatóval kezdődött, melyet Szakos Lilla vezetésével egy közös táncház követett. Ezt követően Andrejek Judittal énekeltek együtt a gyerekek, majd bejárták a gazdaság területét. Testközelből láthatták az ott élő állatokat, megismerkedhettek az állattartás alapjaival, és megcsodálhatták a különféle növényeket, köztük gyógy- és fűszernövényeket is.
A rendezvény kiváló alkalmat kínált arra, hogy a gyerekek és pedagógusaik találkozzanak, közös élményekkel gazdagodjanak, és erősítsék az óvodák közötti kapcsolatokat.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden részt vevő óvodának, pedagógusnak és segítőnek az aktív közreműködésért és a lelkes részvételért, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség munkatársainak a szívélyes fogadtatásért és a Mintagazdaság bemutatásáért.


