go to top

Muravidék szaval a magyar költészet napján

2021. április 11-én volt a a magyar költészet napja, amely egyben József Attila születésnapja is. Ezen a napon jelentettük meg azokat a videókat, amelyeket Muravidék apraja-nagyja küldött be a kezdeményezésünkre, és ez által megosztották velünk a kedvenc muravidéki versüket.

A videók április 11-tól csoportosítva megtekinthetők a YouTube csatornánkon, a facebook oldalunkon pedig reggel 7.00 óra és este 19.00 óra tettük közzé egyénileg a videókat a #muravidékszaval és #muravidékiversek alatt. Eme kiemelt napon elhangzanak Bence Lajos, József Attila-díjas költőnk, Zágorec-Csuka Judit, Varga József és Szúnyogh Sándor szebbnél szebb versei.

Több mint 60 előadó vett részt a kezdeményezésen és ily módon lehetővé tették, hogy méltón tiszteleghetünk a muravidéki magyar költőink előtt.

Köszönjük minden egyes résztvevőnek a videókat, továbbá hála és köszönet a mentoroknak, akik ösztönözték a gyerekeket a szavalásra, és nem egyszer a videó elkészítésében is segédkeztek. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a szülőknek és mindenkinek, akik bármilyen módon tettek azért, hogy megvalósuljon ez a kezdeményezés.

Az összes szavaló és felkészítő tanár egy 20 € könyvutalványt és elismerést kap a részünkről a munkájuk elismerése kép!

divider

Muravidék szaval – legszebb muravidéki versem – 1. harmad:

divider

Muravidék szaval – legszebb muravidéki versem – 2. harmad:

divider

Muravidék szaval – legszebb muravidéki versem – 3. harmad:

divider

Muravidék szaval – legszebb muravidéki versem – középiskolások és felnőttek:

divider