go to top

Értéket őriznek és példát mutatnak

Budapesten mutatkoznak be három napon át a „Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet” című pályázatban résztvevő határon túli diákok. A muravidékiek videóval is bemutatták a Lendva-vidék történelmét.

A Hétköznapi Hősök projekt 2016-ban kezdődött: ekkor pályázta meg először a lendvai MNMI az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kulturális Államtitkárságának pályázatát. Ennek célja az volt, hogy cselekvésre ösztönözze a helyi kisközösségeket a múltjuk feltérképezésére olyan még élő vagy egykoron élt, a saját közösségükért felelősséget érző személyeken és élettörténetükön keresztül, melyek példaként ma is felmutathatók a kortársak számára.

A Muravidéken a projektet Štampah Misi vezette, és az azóta eltelt öt év alatt három kiadvány is megszületett összesen 13 olyan helyi személyről, akik nem is feltétlenül vidékünkön születtek, de életükkel, munkásságukkal nyomot hagytak a történelemben. Az interjúkat készítők a múlt héten meghívást kaptak Budapestre a projekt zárókonferenciájára. Itt megismerkedhettek a többi határon túli magyar fiatallal, akik a Felvidéken, Erdélyben és a Vajdaságban végeztek hasonló munkát. A minisztérium munkáját a Rákóczi Szövetség is segítette, akik színes programokat szerveztek. A résztvevők megtekintették a Körhintát a Nemzeti Színházban és ellátogattak az Országházba, valamint a Nemzeti Múzeumba is, az együtt töltött napokat pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban kezdték, ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntötte őket, majd a résztvevők bemutatták egymásnak munkáikat.

A muravidékiek – Tivadar Martina, Tivadar Barbara, Császár Péter, Močnek Ottó és Tomka Gergely – az utolsó napon kerültek sorra. Egy videóval bemutatták a Lendva-vidék történelmét, majd koordinátoruk, Štampah Misi előadásából kiderült, miként zajlott a munkafolyamat, amelynek eredménye a kiadvány megjelentetése lett. Ezután következtek a fiatalok, akik néhány mondatban bemutatták hőseiket, akikkel az említett három kiadványban foglalkoztak. Mint kiderült, tervben van egy negyedik kiadvány is, amely néhány hónapon belül elkészülhet. Ebben ismét olyan hétköznapi hősök jelennének meg, akikről ha a kíváncsi fiatalok nem írnak, a történetük akár örökre homályba veszne.

Šooš Peter

divider