
Iskolák, óvodák
Kétnyelvű könyvtárak
Múzeum, galéria, színház
Sajtó, média
MNMI - ZKMN
Tartalom: |
A Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet (MNMI) a Szlovéniában élő magyar közösség
közszolgálatai szakintézménye, amelynek tevékenysége a kultúra, az
ismeretterjesztés és a tudomány területére terjed ki. Az intézet 1994.
január 1-vel kezdett hivatalosan működni. Alapítója a Muravidéki
Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség.
Az MNMI a Mura mente nemzetiségileg vegyesen lakott területén
a művelődési életben szerteágazó tevékenységet fejt ki. Feladatkörébe tartozik
a műkedvelő csoportok szakmai segítése, a muravidéki magyar irodalmi élet
felkarolása és szervezése, a Szlovéniában megvalósuló magyar könyvkiadás
jelentős részének vállalása, különböző rendezvények szervezése nemzeti évfordulók
és egyéb események alkalmából stb.
A tevékenység fontos részét képezi a magyar nyelv ápolásának és terjesztésének
minden formája; külön hangsúlyt kapnak a kétnyelvű tanintézményeket
látogató tanulók részére rendezett tanulmányi versenyek, vetélkedők,
szavalóversenyek és irodalmi pályázatok, valamint a nyári anyanyelvi táborok.
Mindez mellett irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi műsorokat is szervez.
Ezen programok regionális jellegűek, azaz közönségcélcsoportként –a
muravidéki magyarok mellett –a vidék szlovén és más nemzetiségű lakossága,
valamint a szomszédos magyarországi tájegységek polgárai is számításba jönnek.
Fontos megemlíteni turisztikai és ismeretterjesztő jellegű szerepvállalását
is, hiszen szakemberei rendszeresen idegenvezetői és előadói feladatokat
egyaránt végeznek.
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a tudományos kutatómunka
és tudományszervezés terén is fontos szerepet tölt be a Muravidéken. Elsősorban
a helytörténet-kutatás, a néprajz, a művelődéstörténet és a szociográfia
terén karol fel projekteket, illetve működik közre.
Az MNMI Szakszolgálata keretében működik a határon
túli magyarság támogatása céljából a Szülőföldön magyarul oktatástámogatási program, valamint – teljes tartalmi autonómiával – a Szlovéniai
Magyar Írócsoport.
Az intézet jelentős szervezési hátteret biztosít
a Muravidéki Magyar Tudományos Társaság működéséhez is.
Az MNMI szorosan együttműködik a muravidéki magyarság szervezeteivel
és szakintézményeivel, a nemzetiségileg vegyesen lakott területet felölelő
önkormányzatokkal, több szlovéniai szakintézménnyel, valamint számos magyarországi
szervezettel, egyesülettel, tudományos intézménnyel, külön hangsúllyal a
Muravidékkel szomszédos Vas és Zala megyékben működő szervezetekre.
Mérföldkőnek számított a Bánffy Központ létrejötte, amely
az intézet keretében jelentkezik sajátos, részben hiánypótló, részben a polgárosodás
időszakát jellegében visszaidéző kínálattal, programokkal.
A magyar sajtótermékekkel is ellátott könyvesbolt, az internetes kávézó és
a központ egyéb lehetőségei magyar és nem magyar nemzetiségű emberek érdeklődését
vonzza.
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Szakszolgálatának munkatársai: |
||
Kepe Lili |
— — |
igazgató eladó ( könyvesbolt ) |
| A
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Tanácsa 2008 – 2013-as mandátum |
|||||||||||||||||
| Orbán Lajos (Hodos) Bacsi Zsuzsanna (Hosszúfalu) Cár Anna (Dobronak) Sobočan Gabriela (Hosszúfalu) Dr. Kepe Lajos (Lendva) Gönc Stiblar Renáta Horváth Ferenc (Felsőlakos) Vratar P. Ksenja (Domonkosfa) Toplak Rudolf (Dobronak) |
elnök,
az alapító képviselője a szakszolgálat képviselője az alapító képviselője az alapító képviselője a nyilvánosság, ill. szakmai szféra képviselője a szakszolgálat képviselője az alapító képviselője az alapító képviselője a nyilvánosság, ill. szakmai szféra képviselője |
||||||||||||||||
| Az MNMI állandó szaktestületei az intézet tanácsának 2003 – 2008-as mandátuma idején: | |||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
A Szlovén Köztársaság Alkotmánya 64. szakasza, Az intézetekről szóló törvény 8. szakasza (SzK Hiv. L. 91.évi 12.sz., 96. évi 8.sz.), A kultúra iránti nyilvános igény megvalósításáról szóló törvény (SzK Hiv. L. 2002. évi 96. sz.) rendelkezései és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alapszabályzata (Népújság 1999.évi 29.sz. és 51. sz.) értelmében a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa 2003. június 18-án elfogadta a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet megalapításáról szóló
ALAPÍTÓ OKIRATOT
I.
Általános rendelkezések
1. cikkely
A Muravidéken élő magyar nemzeti közösség kulturális tevékenysége, művelődési élete, az egyetemes magyar nemzeti értékek létrehozása, ápolása és közvetítése, valamint egyéb, a kultúrával, az oktatással, a tudományos kutatómunkával, könyvkiadással stb. összefüggő feladatok ellátása céljából, a magyar nyelv, a nemzeti kultúra és identitástudat ösztönzése, védelme és közkincsé tétele érdekében a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa (a továbbiakban: Alapító) már 1994. január 1-jével megalapította a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetet (a továbbiakban: Intézet).
2. cikkely
Ezzel az okirattal az Alapító újonnan szabályozza az intézet státusát,
az alapító és az intézet közötti viszonyt, valamint a szervezettség,
a tevékenység és a kötelezettség alapvető kérdéseit.
Az alapítói jogokat és kötelezettségeket az Alapító Tanácsa gyakorolja.
3. cikkely
Az Intézet pontos megnevezése, székhelye és pecsétje
| Az
Intézet neve: Az intézet székhelye: Az intézet pecsétje: |
Magyar
Nemzetiségi Művelődési Intézet Zavod za kulturo madžarske narodnosti 9220 Lendva, Fő utca 32. Az Intézetnek kör alakú, 3,3 cm átmérőjű, kétnyelvű pecsétje van a következő szöveggel: Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva Zavod za kulturo madžarske narodnosti, Lendava |
4. cikkely
Az Intézet közszolgálati intézmény és önálló jogi személy azon jogkörrel,
kötelezettségekkel és felelősséggel, amit a törvény és az alapító okirat
határoz meg.
Az Intézet be van jegyezve a bírósági nyilvántartási jegyzőkönyvbe.
5. cikkely
Az Intézet alaptevékenysége a muravidéki magyarság kultúrájának széleskörű felkarolása, közvetítése és szakmai segítése, a közösség nemzeti tudatának meghatározására és megőrzésére irányuló tudományos és egyéb kutatómunka vállalása, az egyetemes magyar nemzeti értékek népszerűsítése, művelődési és ismeretterjesztő programok szervezése stb. Alaptevékenységének sikeres megvalósítása céljából az Intézet közvetlen kapcsolatot tart a nemzetiségileg vegyesen lakott terület hivatásos és műkedvelő kulturális intézményeivel és szervezeteivel, a magyar önkormányzati nemzeti közösségekkel, a régióban működő közgyűjteményekkel, ifjúsági szervezetekkel, oktatási intézményekkel és tudományos műhelyekkel, továbbá minden olyan intézménnyel, szervezettel, amelynek tevékenysége közvetve vagy közvetlenül kihat a muravidéki magyarság identitástudatára és kulturális tevékenységére. Az Intézet együttműködik azokkal az állami, regionális és önkormányzati intézményekkel, szervezetekkel, amelyeknek feladatköre a nemzetiségi kulturális jellegű tevékenységre is kihat.
6. cikkely
A tevékenység sikeres ellátása céljából –az Intézet Tanácsának jóváhagyása
alapján –az Intézet igazgatója stratégiai tervet és éves munkatervet
fogad el.
7. cikkely
Az Intézet külön figyelemmel kíséri és segíti a magyar programokat felkaroló
művelődési egyesületek, művészeti-, irodalmi és egyéb kulturális tevékenységet
felvállaló csoportok munkáját.
Az Intézet új egyesületek, hivatásos és műkedvelő csoportok létrehozását
is ösztönözheti, és lehetősége szerint segítheti.
8. cikkely
A magyar nemzeti közösség anyanyelve, népi hagyományai, általános műveltsége,
kulturális és tudományos tevékenysége és irodalma zökkenőmentes megvalósítása
és szervezése céljából az Intézet szorosan együttműködik az anyaország
illetékes állami, megyei és önkormányzati kulturális, tudományos és egyéb
szerveivel, intézményeivel és egyesületeivel, valamint a Kárpát-medencében
és azon túl kisebbségben élő magyar közösségekkel.
Az anyanemzettel való kapcsolattartás az államközi kulturális-tudományos
megállapodásokkal, valamint a nemzeti közösség és az Intézet részéről magyarországi
és más szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásokkal összhangban
valósul meg.
II.
Az Intézet tevékenysége és feladatköre
9. cikkely
Az Intézet feladatköréhez és tevékenységéhez az alábbi teendők tartoznak:
III.
Az intézet szervezettsége
A/ Az Intézet igazgatója
10. cikkely
Az Intézetet az igazgató képviseli és vezeti.
Az Intézet vezetését és ügyintézését az igazgató gazdasági megfontolások
alapján, a törvénnyel összhangban végzi. Az igazgatói hatáskör a szervezési
és a szakmai vezetésre egyaránt kiterjed.
11. cikkely
Az Intézet igazgatóját meghirdetett nyilvános pályázat alapján, az Intézet
Tanácsa előzetesen kikért véleményét követően az Alapító nevezi ki 5
éves időszakra. A mandátum lejárta után ugyanazt a személyt ismét ki
lehet nevezni igazgatónak. A nyilvános pályázat mellett az alapító közvetlenül
is felkérhet igazgatójelölteket.
Az Intézet igazgatójának olyan személyt lehet kinevezni, akinek humán irányú
egyetemi, illetve főiskolai végzettsége van, valamint legalább 5 éves munkatapasztalatai
vannak az Intézet tevékenységének megfelelő munkakörben, továbbá aki aktív
magyar és szlovén nyelvtudással rendelkezik, valamint eleget tesz a törvény
általános követelményeinek.
Az igazgató munkaviszonya meghatározott időre, a mandátum időszakára kötődik.
Az alkalmazottat, aki az igazgatói kinevezés előtt meghatározatlan időre
kötött munkaviszonyban tevékenykedett az Intézetben, az igazgatói tisztség
lejárta után –a munkahelyek meghatározásáról rendelkező szabályzattal
összhangban –az Intézet azon szabad munkahelyére helyezik, amelyik
megfelel szakmai képesítésének és az előírt feltételeknek.
Az igazgatói munkaviszony kérdésében a munkáltatói jogkört az Intézet Tanácsa
gyakorolja.
Az igazgató esetleges, mandátum közbeni visszahívására vonatkozó eljárást
illetően a törvény általános rendelkezései alkalmazandók.
12. cikkely
Az igazgatói hatáskör a következőkre terjed ki:
B/ Az Intézet igazgatóhelyettese
13. cikkely
Tekintettel az Intézet által végzett tevékenység jellegére, sokszínűségére
és mennyiségére, az Intézet pénzügyi ügyvitelének koordinálását, egyes
szakterületek felügyelését, valamint a Bánffy Központ keretében végzett
tevékenység vezetését igazgatóhelyettes végzi.
Az igazgatóhelyettest –az igazgató javaslatára –az Intézet
Tanácsa a teljes, meghatározatlan időre kiterjedő munkaviszonyban tevékenykedő
alkalmazottak köréből nevezi ki, az igazgatói mandátummal azonos időszakra.
Az Intézet igazgatóhelyettesének azt lehet kinevezni, aki egyetemi vagy
főiskolai végzettséggel, valamint a végzett munkakörben legalább 3 éves
tapasztalattal rendelkezik, és aktívan beszéli a magyar és a szlovén nyelvet.
Az igazgatóhelyettes mandátuma esetében a munkáltatói jogokat az igazgató
gyakorolja.
Az igazgatóhelyettes hatásköre
a következő feladatokra terjed ki:
C/ Az Intézet Tanácsa
14. cikkely
Az Intézetnek Tanácsa van, amelynek a 9 tagját –lehetőleg az Intézet
tevékenységében vagy valamelyik kulturális szakterület terén jártas személyek
köréből –a következő módon választják meg:
A Tanács tagjainak a mandátuma 5 év.
15. cikkely
Az Intézet Tanácsának működését az elnök vezeti, akit az alakuló ülésen
a Tanács választ meg saját tagjai közül.
A Tanács akkor határozóképes, amennyiben az ülésen legalább 5 tag jelen
van. A Tanács a határozatokat egyszerű többséggel hozza meg.
A Tanács évente legalább háromszor ülésezik. A Tanács ülését a tagok egyharmadának
javaslatára össze kell hívni.
16. cikkely
A Tanács feladatköre a következőkre terjed ki:
D/ Az intézet szakmai munkacsoportjai
17. cikkely
Mivel az Intézet tevékenysége több területre kiterjed, a munkát –állandó
vagy ideiglenes –szakmai munkacsoportok segítik. A szakmai csoportok
évente legalább két alkalommal üléseznek, tevékenységük azonban operatív
teendők végzésre is kiterjedhet.
A munkacsoportok létszámát, valamint tagságát –a szakszolgálat javaslatára –a
Tanács határozza meg, lehetőleg a Tanács alakuló ülésén. A tagok a saját
körükből csoportvezetőt választanak.
A munkacsoportok az adott területen véleményeket, javaslatokat és álláspontokat
alakítanak ki, valamint –e megalapítási okmánnyal összhangban –meghatározott
kérdésben döntést is hoznak.
18. cikkely
Az Intézet állandó munkacsoportjai
A/ Anyanyelvápolással és Kulturális Értékteremtéssel Foglalkozó
Munkacsoport – 8 fő
B/ A Műkedvelés Terén Tevékenykedő Munkacsoport
C/ Könyvkiadási Kuratórium –5 fő
19. cikkely
Az Intézet Tanácsában és állandó munkacsoportjaiban tevékenykedő tagok –szerződés
alapján –tiszteletdíjban részesülnek.
20. cikkely
Az Intézet Szakszolgálata
Az Intézet –szakmai
és adminisztrációs –teendőit
a Szakszolgálat végzi, amelynek valamennyi
hivatásos alkalmazott és meghatározott
időre szerződtetett munkatárs a tagja.
A Szakszolgálat vezetője az intézet igazgatója. A Bánffy Központ keretében
megvalósított programok tevékenységét ellátó szakszolgálat-részleg vezetője
az igazgatóhelyettes.
A szakszolgálat keretében tevékenykedő munkatársak a munkaviszonyból származó
érdeknyilvánításuk céljából önálló szakszervezetet hozhatnak létre, illetve
csatlakozhatnak másik szakszervezethez. Ehhez az Intézet biztosítja a jogok
gyakorlását, és annak szervezett működését.
21. cikkely
Az Intézet szakmai tevékenysége a káderezésről szóló intézeti tervvel összhangban
történik, amelyet –az Intézet Tanácsa jóváhagyása alapján –az
Intézet igazgatója fogad el.
A hivatásos alkalmazottak munkaköréről, személyi jövedelmeik alakulásáról,
egyéb pótlékok kifizetéséről, tevékenységük sikerességének díjazásáról szabályzat
rendelkezik, amelyet –az Intézet Tanácsa jóváhagyása alapján –az
igazgató fogad el. A meghatározatlan és meghatározott időre kötött munkaviszonyokról,
valamint a szerződéses és egyéb formában végzett munkáról –a törvénnyel,
a kultúra terén érvényes kollektív szerződéssel, valamint az Intézet szabályzataival
és pénzügyi lehetőségeivel összhangban –az igazgató határoz.
22. cikkely
Az Intézetben tevékenykedő munkatársak, külső szakemberek személyi adatainak nyilvántartásáról, valamint a személyi adatok védelméről szabályzat rendelkezik, amelyet –az Intézet Tanácsának jóváhagyása alapján –az igazgató fogad el.
IV.
Az Intézet vagyona, pénzeszközeinek forrása,
valamint azok biztosításának módja
23. cikkely
Az Intézet tevékenységéhez szükséges pénzeszközök jelentős részét –A
kultúra iránti nyilvános igény megvalósításáról szóló törvény 27. és 31.
szakasza értelmében –az állami költségvetésből biztosítják. A pénzösszeg
rendszeres biztosításáért az Alapító felelős.
Az Intézet tevékenységének megfelelően, a szlovén költségvetési támogatás
mellett, az Intézet egyéb pénzeszközökre is szert tehet (alapítványi támogatás,
anyaországi pénzforrások, szponzorok általi támogatás stb.)
24. cikkely
A tevékenység, az intézet működtetése, az esetleges beruházások és karbantartási munkálatok az Intézet éves pénzügyi tervével összhangban alakulnak. A pénzügyi tervet –az Intézet stratégiai tervével, valamint az éves munkatervvel összhangban –a Tanács jóváhagyása alapján, az igazgató fogadja el.
25. cikkely
Az Intézet, mint önálló jogi személy, saját hatáskörében önállóan szerepel, élve valamennyi jogával és teljes körű kötelezettségvállalással. Az Intézet egy naptári év során legfeljebb az adott év pénzügyi tervében szerepelő keretösszeg 20%-áig adósodhat el az Alapító előzetes jóváhagyásával.
26. cikkely
Az intézet hatáskörébe tartozó vagyon egészével –a törvénnyel összhangban –az Intézet közvetlenül rendelkezik. Az ingó vagyon feletti rendelkezés az Intézet önálló hatáskörébe tartozik, az ingatlan vagyon esetében viszont az Alapító előzetes jóváhagyása szükséges.
27. cikkely
Az Intézet rendszeresen az Alapító elé terjeszti az MNMI tevékenységéről szóló éves tartalmi és pénzügyi beszámolót.
V.
Átmeneti és zárórendelkezések
28. cikkely
Az alapító okirat érvénybe lépésével hatályát veszítik az Intézet 1993. október
10-én elfogadott megalapítási okmánya, valamint az 1997. június 16-án elfogadott
módosításai és az Intézet 1995. június 22-én elfogadott statútuma, illetve
az Intézet azon alapszabályai, amelyek ezen alapító okirattal ellentétben
vannak.
A törvény értelmében e jogszabály a statútumot is helyettesíti.
29. cikkely
Az Alapító Okirat a Népújságban való megjelentetése utáni 8. napon lép hatályba.
Tomka György az MMÖNK Tanácsának elnöke |

CARLO GOLDONI - A HAZUG c. KOMÉDIA A DIÁXÍNPAD ELŐADÁSÁBAN 2010. SZEPTEMBER 4-ÉN 19 ÓRAKOR A LENDVAI SZÍNHÁZ- ÉS HANGVERSENYTEREMBEN
Nyakunkon a nyár már,
nyomában a játék,
mezőt, hegyet járni
eltökélt a szándék.
A csavargó szélben
táncoljon a labda,
és a játékot mi
nem is hagyjuk abba!
Mert élet a játék,
bár minden nap véges,
legyen az ép testben
lelkünk naptól fényes!
Balogh József
Kapcsolat • Oldaltérkép • A honlapról
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) 1994-ben alakult, azzal a céllal,
hogy ápolja a Muravidéken élő magyar nemzeti közösség kulturális tevékenységét, művelődési életét, valamint, hogy ellássa a kultúrával, az oktatással, a tudományos kutatómunkával és könyvkiadással összefüggő feladatokat.