
Iskolák, óvodák
Kétnyelvű könyvtárak
Múzeum, galéria, színház
Sajtó, média
Könyvkiadás
Az MNMI mint a muravidéki magyar közösség fontos könyvkiadója
A könyvkiadás a Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet egyik kiemelten fontos tevékenysége.
Az intézet keretében lát napvilágot a muravidéki
magyar közösség különböző kiadványainak, folyóiratainak
jelentős része (mintegy 75-80%-a). Az intézet
éves könyvkiadási programjának meghatározását
pályázathirdetés előzi meg, aminek alapján a
szerzők – általában április végéig – benyújtják
kézirataikat. Indokolt esetben, a magyar közösség
számára fontos tartalmi szempontok szellemében,
felkérés és megállapodás alapján is kerülnek
kiadványok az MNMI éves könyvkiadási programjába.
A döntések meghozatala az MNMI keretében működő Könyvkiadási Kuratórium feladatkörét képezi.
Az MNMI egyaránt fontosnak tartja tanulmánykötetek
és szépirodalmi művek megjelenését, valamint
a muravidéki magyar közösség állandó jellegű
folyóiratainak, periodikájának a kiadását (ezek
a Muratáj, a Lendvai Füzetek és a naptár évkönyv).
Elsőbbséget élveznek a muravidéki magyar szerzők,
továbbá a magyar közösség megmaradását, történelmi
múltjának, kultúrájának és jelenének feltárását
bemutató művek, valamint az ifjúsági irodalom
és az elsőkötetesek.
Az elmúlt három évtizedben (1993 előtt a magyar
érdekvédelmi szervezetek keretében) a Muravidéken
összesen kétszáznál több különböző könyv és egyéb
kiadvány látott napvilágot, ami egy kis lélekszámú
közösség esetében egyrészt kimagasló eredménynek
tekinthető, másrészt bizonyítékot jelent a közösség
életereje, megmaradási törekvése szempontjából.
Könyvkiadási programok:
| 2009. július 02. | Az MNMI 2009. évi könyvkiadási programja |

CARLO GOLDONI - A HAZUG c. KOMÉDIA A DIÁXÍNPAD ELŐADÁSÁBAN 2010. SZEPTEMBER 4-ÉN 19 ÓRAKOR A LENDVAI SZÍNHÁZ- ÉS HANGVERSENYTEREMBEN
Nyakunkon a nyár már,
nyomában a játék,
mezőt, hegyet járni
eltökélt a szándék.
A csavargó szélben
táncoljon a labda,
és a játékot mi
nem is hagyjuk abba!
Mert élet a játék,
bár minden nap véges,
legyen az ép testben
lelkünk naptól fényes!
Balogh József
Kapcsolat • Oldaltérkép • A honlapról
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) 1994-ben alakult, azzal a céllal,
hogy ápolja a Muravidéken élő magyar nemzeti közösség kulturális tevékenységét, művelődési életét, valamint, hogy ellássa a kultúrával, az oktatással, a tudományos kutatómunkával és könyvkiadással összefüggő feladatokat.